NE HAGYJUK VESZNI AZ ÉLETERŐNKET!

Kezdjünk a lényeggel. Mik is azok az enzimek? A kérdésre a legtöbb forrásból azt a választ kapjuk, hogy főképpen fehérje összetételű molekulák, melyek más anyagok átalakításánál segédkeznek, katalizátor szerepet betöltve. Vagyis a kémiai reakciók sebességét növelik, miközben saját maguk nem változnak. Hiányzik a szakirodalomból, hogy az enzimek mitől képesek erre, és egyáltalán hogyan lesz egy fehérjéből enzim.

 
Nyilvánvaló, hogy a valóság ennél sokkal bonyolultabb, de a mai világképünkből elegánsan kihagyjuk azokat a dolgokat, amelyeket nem vagyunk képesek tudományosan megmagyarázni.

Bizonyos kutatók és az ő írásaikat ismerők számára már több évtizede ismert tény, hogy az enzimek olyan molekulák, melyek élő tulajdonságokat mutatnak. Megfelelő vizsgálati eszközökkel fénykibocsátást lehet megfigyelni működésük közben.

Tehát az élő szervezetekben történik valami, amitől a bennük keletkező fehérjék egy része is élővé válik, és ezeket hívjuk enzimeknek. A bennük rejlő biológiai erőt, ami lényegüket képezi, különféle elnevezésekkel, mint pl. életenergia, életerő, életelv, vitalitás, vitális energia próbáltak leírni. Ám akár a mérésével, akár a mesterséges körülmények között történő előállításával ez idáig nem jártunk sikerrel – ez a valami mindig kisiklott a tudósok keze közül.

Mit tudunk még róluk?

 
Enzimek nélkül nincs élet. A testünkben végbemenő minden kémiai reakcióhoz szükség van rájuk. Nélkülük semmilyen szervi tevékenység nem tudna végbemenni, nélkülük nem működnek sem a vitaminok, sem az ásványi anyagok, sem a hormonok. Képzeljük el így a dolgot: az enzimek jelentik a “munkaerőt”, ők építik a testet éppúgy, ahogy építőmunkások építik fel az otthonunkat. Hiába van meg az összes tégla, fa és egyéb építőanyag, a ház felépítéséhez munkásokra is szükség van, akik az élő erőt jelentik.

Az enzimkutatás atyjától, dr. Howelltől kölcsönzött felosztás szerint 3 csoportra oszthatók: táplálékenzimekre, emésztő enzimekre és anyagcsere enzimekre.

A táplálékenzimeket a táplálékaink tartalmazzák. A magyar nyelv kifejezőképessége is megragadja a lényeget: a táplálék az, ami minket táplál. Az étel pedig az, amit megeszünk. A kettő manapság sajnos nem azonos. Sok ételt eszünk, de csak kevés táplálékot…

Tehát ideális esetben táplálékot fogyasztunk, mely azonos az organikus, élő étellel, ami a mi kultúránkban a friss és nyers zöldséget, valamint gyümölcsöt jelenti. Ezek a táplálékok mindazt tartalmazzák, aminek a felhasználásával jó egészségben töltött, hosszú életet élhetünk. Rágáskor, amikor összetörjük a növények sejtfalait, a táplálékenzimek – a sejtekből felszabadulva – belefognak az adott növény megemésztésébe. Ideális esetben, ha ilyen alapanyagokkal látjuk el a szervezetünket, az emésztőnedveket termelő szerveinknek alig akad dolguk. Ráadásul az élő növényekben lévő enzim-alapanyagokkal el tudjuk látni a szervezetünket, hogy az egyéb területeken megkopott enzimeket újraépítse.

Rajtunk áll, hogy gyorsítjuk vagy lassítjuk az öregedést

 Az emésztőenzimek végzik el ételeink megemésztését, és minél kevesebb táplálékenzimet fogyasztunk, annál többet vagyunk kénytelenek belőlük előállítani. Ez nagyon megterheli az emésztőnedveket gyártó mirigyeinket, például a hasnyálmirigyünket.

A dr. Howell által anyagcsere-enzimeknek nevezett rész pedig a szervezetünk összes, nem emésztéssel kapcsolatos funkciójában szereplő enzimeket jelenti.

Sajnos, ha táplálékenzimeket nem fogyasztunk, az emésztőenzimek termelésének biztosítása végett a szervezet kénytelen testünk működtetésétől elvonni a test- vagy más néven anyagcsere-enzimeket. Ezáltal gyengülnek a testi működéseink, felgyorsul az öregedés folyamata és a degeneratív betegségek kialakulása.

A nem gyógyszerorientált orvosi kutatások évek óta állítják, hogy csaknem minden betegség és az idő előtti öregedési folyamat a test enzimhiányának tudható be.

Az enzimek hőérzékenyek; mi viszont főzéssel, melegítéssel, párolással, sütéssel, netán mikrohullámmal megöljük őket… Manapság az emberek többsége hőkezelt és feldolgozott ételt fogyaszt.

Számos vizsgálat igazolja, hogy bolygónk lakosságának 60-80%-a létfontosságú tápanyagok és enzimek hiányában szenved. Ennek első jelei: fáradtság, összpontosítási nehézségek, gyakori hajlam a fertőzésekre, bőrproblémák, emésztési zavarok stb. Ez az arány Magyarországon még rosszabb.

Mi lehet a megoldás?

(folytatáshoz kattintson az alábbi linkre)

Folytatáshoz kattintson ide »

Újdonságunk, a VISAGE REJUVE – arcmaszk!

HATÓANYAGOK:
rózsaszín agyag: a bőr mélyebb rétegeiben is kifejti hatását, regenerálja és nyugtatja a bőrt- lila agyag: tisztítja és gyönyörűen fényessé teszi a bőrt
rózsa hidrolátuma: nyugtat és regenerál minden bőrtípust, jótékonyan hat a ráncosodással szemben
menta hidrolátuma: összehúzó hatású, tisztítja, tonizálja és felfrissíti az összes bőrtípust, nyugtatja a kipirosodott bőrt
hársfa hidrolátuma: puhává varázsolja, regenerálja és nyugtatja az érzékeny, irritált bőrt
argánolaj: ráncellenes és lifting hatásairól híres, képes begyógyítani a régebbi hegeket is
feketekömény-olaj: csillapítja a viszketést és intenzíven táplálja a bőrt
ricinusolaj: zsírosít és hidratálja a bőrt
borostyánkősav: megfiatalítja a sejteket

TERMÉSZETES ESZENCIÁKBÓL SZÁRMAZÓ ILLATANYAG:
rózsafa: tonizáló, lifting és baktériumellenes hatású, nyugtatja az idegrendszert, antidepresszánsként is alkalmazzák
damaszkuszi rózsa: hidratálja a bőrt, feltölti a ráncokat és ösztrogénszerű hatású
fehér grépfrút: tonizálja a nyirokrendszert, kisméretű molekulái a „szállító” szerepét töltik be (hatóanyagokat szállítanak), illetve „helyet csinálnak” a hatóanyagoknak, hogy azok bejuthassanak a bőrbe
ciprusfa: segíti a mikrokeringést, megerősíti a bőr szerkezetét és az erek falát
zöld mirtusz: frissítő eszencia, revitalizálja a bőrt
tömjén: tonizál és segíti a hegek gyógyulását, a mirtusszal együtt felgyorsítja a sebgyógyulást
rozmaring verbenon: felgyorsítja a hegesedést és ápolja (támogatja) a pajzsmirigyet

A hidrolitikus mentolos, hidrolizátumokat fehér rózsa hidrolizált mész, argánolaj, búza, ricinusolaj, olajok (rózsafa, damaszkuszi rózsa, fehér grapefruit, ciprus, myrtle green, Boswellia, rozmaring verbenon). Rózsaszín agyag, lila agyag.)

Használata:

Természetes revitalizáló arcmaszk minden bőrtípusra. Ez magában foglalja a ritka agyagok, hidrolízis, olajok és esszenciák kíséri kivonat görögszéna. Kikapcsolja és kisimítja a bőrt, kitölti a ráncokat, és segít eltávolítani az elhalt hámsejteket. Összességében a cégek a bőr, fiatalít, világosítja és regenerálja.

Összességében bőr, fiatalító, világosítja és regenerálja. Parfüm képviselik a legmagasabb minőségű, tiszta, természetes kivonatokat.

z arcpakolások a szérumokhoz hasonlóan intenzív bőrápolásra szolgálnak.

A mesés Keleten, ahol a nők mindig is nagy figyelmet fordítottak bőrük ápolására, már több száz éve ismerik és használják az ún. agyagos arcpakolásokat.

A rózsaszín és a lila agyag legfőbb összetevője a szilícium (kb. 64%). Azon nyomelemek egyikéről van szó, amelyek megtalálhatók az emberi szervezetben. Elsősorban azért fontos, mert az enzimláncok része, és részt vesz az anyagcse- re-folyamatokban. Hozzájárul a csontok és a fogak megfelelő növekedéséhez, illetve felépítéséhez.

Jelenléte nélkülözhetetlen a bőr, a körmök és a haj egészségének fenntartásában. A kötőszövetek épségének megőrzésében is fontos szerepet tölt be.

Tudományos tény, hogy 40 éves kor fölött csökken a szervezetben a szilícium mennyisége, és ez a bőr kiszáradásához, ráncok megjelenéséhez vezet. A narancsbőr és a kötőszövetek rugalmasságának csökkenése következtében kialakult egyéb bőrtünetek is kiválóan kezelhetők szerves szilícium segítségével, amely az öregedés elleni harc egyre hatékonyabb fegyvere.

A marokkói hercegnők kaolinból, azaz természetes fehér agyagból készítettek arcmaszkokat maguknak, hogy elérjék bőrük gyors feszesítését.  Az agyagot hidrolátumokkal, olajokkal és eszenciákkal keverték.

Mi éppen egy ilyen arcpakolást hoztunk el most Önöknek. Hagyja elrepíteni magát az egzotikum szárnyain, és a pihenése tökéletes lesz…

/A cikk folytatódik, folytatáshoz kattintson az alábbi linkre:/

Folytatáshoz kattintson ide »

Júniusi klub-rendezvény.

 

Június 14.-én került megrendezésre a soron következő klub-rendezvényünk. A meghívott előadó Czimeth István természetgyógyász, Energy szakoktató volt, aki megint érdekes előadást tartott.

A téma: Az új termékekről részletesen, RELAXIN, fekete-kömény olaj, perui mogyoró-olaj bemutatása, tapasztalatok.

A rendezvényről néhány fénykép: (A képekre kattintva kinagyítható)

A hangfelvétel az alábbi lejátszón meghallgatható:

 

Május havának készítményei!

 

A május idén igazi szélsőségeket hoz magával. Valószínűleg úgy érezzük majd magunkat, mint a hintán, egyszer fent, egyszer lent.

Amennyiben hagyjuk magunkat elragadni, és megadjuk magunkat a májra, lépre, pszichikumra, valamint az érrendszerre nehezedő terhelésnek, könnyen előfordulhat, hogy energiakészleteink legmélyére kell lenyúlnunk. A meleg és hideg napok mondhatni rendszeres váltakozása sem segít visszaszerezni egyensúlyunkat, és könnyen megeshet, hogy teljesen elveszítjük a fejünket… Az egyensúlyunkat segít megtalálni a Föld energiájához tartozó Cytosan, amely megvédi a májat, az érrendszert, kitisztítja a beleket, és e mellett hosszan-tartó használattal harmonizálja a pszichikumot, illetve segít rálelni a májusban oly fontos megfontoltságra.

A Cytosan és a Regalen kombinációja még mindig időszerű. Egy csepp Regalen 1 liter vízben kellemesen felfrissít, segít megelőzni a fáradtság és a kimerültség kialakulását, és nem csak májusban, hanem az egész őrült évben.

Fejfájás, ingerültség, esetleg fáradtság esetén ne feledkezzen meg a Ruticelitről, amely segít kibékülni a hőmérséklet- és kedvingadozással, és támogatásával alázatosan átadhatja magát a sorsnak. A Ruticelit felizzítja a lángot az Ön motorjában, és energiát ad a megterhelő fizikai és pszichikai teljesítésekhez.

Az energiatartalékokat a Flavocel is képes aktivizálni, amelynek használatával megelőzheti az esetleges fertőzéseket, illetve a májusban gyakori fogínyvérzést.

Ha április, – akciós zöld termékek hónapja !

 

Új termékek az Energy palettáján!

 

 Matcha, a teák királya:

MI TESZI ENNYIRE KÜLÖNLEGESSÉ EZT A TEÁT?
1. A Matcha a legjobb minőségű és a leghatékonyabb zöld tea a világon. Előállítása során nincs erjedés, és a végtermékben nincs színező- vagy adalékanyag, tartósítószer.
2. Különleges árnyékolási technikával termesztik. Egyedülálló antioxidáns hatóanyagai a katechinek, melyek közel 60%-a EGCG. Ez a fajta katechin jelentősen felgyorsítja az anyagcserét.
3. Nem szükséges áztatni, hanem erős, koncentrált formájában kell használni.
4. Egyetlen adag Matcha teában annyi tápanyag van, mint 10 csésze általánosan ismert zöld teában.
5. Megnyugtatja az elmét, felfrissíti a lelket, javítja a memóriát és a hangulatot. Természetes nyugtató és szorongásoldó hatású l-teanin aminosavban gazdag.
6. Cukorbetegeknek kifejezetten ajánlott, segít csökkenteni a vércukorszintet. Cukrot nem tartalmaz, glikémiás indexe nulla.
7. Az emberi szervezet a Matcha segítségével négyszer gyorsabban égeti el a zsírokat.

RAW AMBROSIA

A RAW AMBROSIA használata megnövekedett szellemi, lelki vagy fizikai terhelés, lábadozás alatt és műtétek után, étvágytalanság, gyors súlyvesztés és fejlődési (akár testi, akár
szellemi) zavarok esetén ajánlott. Jótékonyan hat a gyermekek szervezetének fejlődésére. Előnyösen befolyásolja a hormonális aktivitást, ezért változókorban kifejezetten javasolt az alkalmazása. Segíti a méh nyálkahártyájának működését – ez főleg a változókor előtti időszakban fontos. Életerőt és energiát ad. Alkalmazásával jó eredményeket értek el prosztatatúltengésben, a máj méregtelenítésében, krónikus fáradtság szindrómában, meddőségben, impotencia és csökkent szexuális aktivitás esetén is.
Az AMBROSIA ideális a sportolók számára, hiszen erősíti a kitartást, a szellemi és lelki teljesítőképességet.

ORGANIC BETA

SOKKAL TÖBB, MINT HÉTKÖZNAPI ZÖLDSÉG! A cékla nagy mennyiségben tartalmaz betalainokat és polifenolokat. Betalainokat csak néhány növényben találunk, és először éppen a céklából vonták ki őket, innen ered a név. A betalain molekulák képesek megvédeni a sejteket az oxidációs stressz hatásaitól, gyulladáscsökkentő és daganatellenes hatásuk van, csökkentik a homocisztein szintet, és fokozzák a vérerek rugalmasságát. A céklában levő polifenolok megsemmisítik a szabad gyököket és megakadályozzák, hogy az aktív oxigén oxidálja a biológiai molekulákat. Tehát hatékony antioxidánsok, emellett baktériumölő, vírusölő, daganatellenes és gyulladáscsökkentő hatásuk is van. A cékla számtalan fontos ásványi anyag – kálium, vas, mangán, magnézium és foszfor – figyelemreméltó kincsestára. Természetes szilícium is van benne, amely az emberi szervezet számára remekül hasznosítható: más élelmiszerekben levő szilíciumtól eltérően, jótékonyan hat a kötőszövetekre, segít megőrizni a bőr fiatalos megjelenését, támogatja az erek rugalmasságát, illetve javítja a haj és a körmök minőségét. A növény mindemellett folsavban is gazdag, amely segíti a szövetek megújulását, és fontos szerepet játszik több
hormon és neurotranszmitter létrehozásában. A cékla állapotos kismamáknak kifejezetten ajánlott, hiszen segíti a magzati sejtek osztódását, támogatja a magzat növekedését
és a szövetek differenciálódását, főleg az idegrendszer területén. Terhesség alatti fogyasztása ezért csökkenti a veleszületett fejlődési rendellenességek kockázatának veszélyét. Folsav- és vastartalmának köszönhetően jótékonyan hat a vörösvérsejt- termelésre is. Jelentős mértékben javítja az emésztést, mivel serkenti a gyomornedvek kiválasztását. Megszabadítja a bélrendszert a toxikus anyagoktól, és segít megszüntetni a székrekedést. Erősen lúgos kémhatású, ezzel kiegyenlíti a felborult sav–bázis egyensúlyt.

ORGANIC GOJI

A dalai láma védelme alatt!
Kizárólag az eredeti tibeti ördögcérnát nevezhetjük GOJI-nak. A termések ezt a nevet a Tanaduk Botanical Research Institute (TBRI) kutatóitól kapták 1973-ban. Négy évvel később a világ is tudomást szerzett róluk, amikor az amerikai Seattle Tenzing Momo Apothecary patika pultjára megérkeztek az első GOJI csomagok. Az igazi GOJI-t gyakran szándékosan felcserélik a Goji bogyóval (Lycium barbarum), amely nemcsak botanikai szempontból más, hanem általában enyhébb éghajlaton él (Mongóliában és Kínában), és a benne található anyagok sokkal kevésbé értékesek. A GOJI lényegének megőrzésében, a termesztési módszerek fenntartásában és a helyi környezet védelmében a Dalai Lama’s Institute of Tibetan Medicine szervezet is jelentős erőfeszítéseket tesz.

SZAKÉRTŐK VÉLEMÉNYE:A daganatellenes hatást bizonyították különböző típusú karcinómák esetén: tüdődaganat, méhnyakrák, emlődaganat, vastagbéldaganat, gyomordaganat, májdaganat, prosztatadaganat és leukémia. A daganatellenes hatás több mechanizmuson át érvényesül: a rákos sejtek szaporodásának gátlásával és a G2/M fázisban levő sejtciklus apoptózisának (programozott sejthalálának) ösztönzésével. Az ördögcérna daganatellenes hatásait a növény immunmoduláló tulajdonságai is erősítik. Egy klinikai vizsgálat keretein belül 79 daganatos beteg LBP-t (Lycium barbarum poliszacharidokat) szedett, és ez nem csupán a betegségükre hatott jótékonyan, hanem egyszersmind felerősítette az alkalmazott citosztatikus szer hatását. Az ördögcérna mindemellett csökkenti a kemoterápia és a sugárterápia nemkívánatos hatásait, és hatékonyan támogatja a daganatos betegségek standard kezelését is.

ORGANIC SEA BERRY

Több, mint vitaminbomba!
A tibeti homoktövis a legjelentősebb természetes C-vitamin-források egyike. Tartalmaz még B-vitaminokat, főleg B1-vitamint (tiamint), B2-vitamint (riboflavint), B3-vitamint (niacint), B6-vitamint (piridoxint) és B9-vitamint (folsavat). Értékes alkotóelemei a bioflavonoidok (kvercetin, kempferol, izokvercetin, betain és rutin), a kumarinok és a szerotonin. Fontos továbbá a fitoncid-tartalma, mert ez a vegyület képes megsemmisíteni többféle kórokozót. A homoktövisben 15 fajta ásványi anyag van jelen, közülük a legfontosabb a vas, a kálium, a mangán, a kén, a bór, a réz, a nikkel és a kalcium. Rendkívül fontos hatóanyaga még a hippophae.

Oroszországi laboratóriumokban sikerült a homoktövis kérgéből olyan alkaloidot izolálni, amely hidrokloridként kristályosodott ki. Később ez a kémiai összetevő szerotoninként vált híressé (5-hidroxi-triptamin), és mivel a homoktövisből (Hippophae rhamnoides L.) vonták ki, hippophaénak nevezték el. Gyógyhatása kiváló: többek között előnyösen befolyásolja az idegrendszer működését, hatékony depresszió ellen, és daganatellenes hatásai is figyelemreméltók.

Raw Aguaje: (férfiaknak belépni tilos)

Az amazóniai esőerdők kellős közepén, az Amazonas és az Orinoco folyók folyamvidékénél a Föld egyik leggyönyörűbb növénye,a buritipálma. Az őslakos perui shipibo indiánok „aguaje” névvel illetik, ami annyit tesz: az élet szent fája. A perui indiánok évszázadok óta úgy tartják, hogy a pálma termése a nőiesség és a szépség tökéletes esszenciáját nyújtja.

A NŐ NEMCSAK GYÖNYÖRŰ, HANEM EGÉSZSÉGES IS
A RAW AGUAJE elsősorban fitoösztrogéneket és a szerkezetükben női hormonokhoz hasonlatos növényi anyagokat tartalmaz. Ezek a hatóanyagok segítenek visszaállítani a természetes hormonszintet, kiválóan hatnak változókorban, növelik a nők libidóját, segítik a keblek növekedését és a fenék megfelelő formálódását. Ezenkívül hajhullás elleni hatásuk van, és ragyogó fényt biztosítanak a hajszálaknak. Mindemellett segíthetnek a nőknek migrén, bőrproblémák és csontritkulás esetén. Az aguaje termése nagy mennyiségű A-vitamint (retinolt) tartalmaz, 5-ször többet, mint pl. a sárgarépa. Fehérjékben, szénhidrátokban, kalciumban, rostanyagokban, foszforban, vasban, tiaminban, riboflavinban, niacinban, C- és E-vitaminban ugyancsak gazdag. Támogatja a sejtek, a nyálkahártyák, a csontok megfelelő fejlődését, serkenti a vérképzést. A RAW AGUAJE kiváló készítmény az állapotos és szoptató kismamáknak, mivel javítja a gyermekek csontjainak és izmainak minőségét.

Feketekömény (Nigella sativa) – az élet sava-borsa

BIZONYÍTOTT HATÁSOK
A humán leukémiás sejtek vizsgálata során kiderült, hogy a thymokinon bizonyos enzimek (kaszpázok) serkentésén keresztül aktiválja a rákos sejteknél a programozott sejthalál (apoptózis) folyamatát, továbbá hat az energiatermeléshez szükséges mitokondriális membránokra. A thymokinon laboratóriumi kisérletekben (vagyis in vitro) az emlődaganatok gyógyításában is hatékonynak bizonyult. A vastagbélrák kezelésében daganatellenes hatóanyagként tartják számon. Egyes tanulmányok szerint a vastagbéldaganat thymokinonnal
való kezelése ugyanolyan hatékony, mint az 5-Fluorouracil kemoterapiás szerrel (Masaryk Egyetem Orvostudományi Kar). A kutatók a feketekömény széleskörű antibakteriális hatásait is vizsgálták. Felveszi a harcot pl. a következő kórokozókkal: Staphylococcus albus, Escherichia coli, Salmonella typhi, Shigella niger, Vibrio cholera. A növény magjai kapcsán kiváló gombaölő hatást is kimutattak. A növény ezenkívül számos jótékony anyagot tartalmaz: béta-szitoszterolt, mirisztinsavat, palmitinsavat, sztearinsavat, linolsavat, arachidinsavat, B1-, B2- és B3-vitamint, folsavat, kalciumot, vasat, rezet, cinket és foszfort.

A feketeköményt napjainkban az emésztés javítására, a gyomor, a máj és a bélrendszer egészségének megőrzésére használják. Enyhíti a felfújódást, megszünteti  a hasmenést, és segítséget nyújthat a bélparaziták elleni küzdelemben. Kiválóan alkalmazható légúti megbetegedések – asztma, hörghurut, megfázás – gyógyításában. A benne található nigellin keserűanyag csillapítja a hörgőgörcsöt és támogatja a letapadt váladék eltávolítását. A növény nyugtatja az idegrendszert, és segít a magas vérnyomás csökkentésében. Erősíti az immunrendszer működését, ezért számos betegség kezelésében – beleértve a daganatos megbetegedéseket is – kiváló kiegészítő szer lehet.

Inka mogyoró (Sacha Inchi)

Zsírsavak az emberi szervezetben A zsírok többnyire zsírsavak, közülük az ún. esszenciális zsírsavak a legfontosabbak, vagyis azok, amelyek előállítására az emberi test
nem képes. Ezek az anyagok számtalan létfontosságú folyamatban vesznek részt. A telítetlen zsírsavakat kémiai jellemzőik alapján három csoportba oszthatjuk: ómega-3, ómega-6 és ómega-9 zsírsavak. Az ómega-3 csoport a legjelentősebb: igen fontos szerepet töltenek be a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának megelőzésében. Gátolják a sokszor infarktust vagy agyvérzést előidéző vérrögök kialakulását, ezenkívül megfékezik a gyulladásokat, és támogatják az autoimmun betegségek gyógyulását. Az ómega-6 és ómega-9 zsírsavak szinergikusan működnek, vagyis felerősítik az ómega-3 zsírsavak kedvező hatásait. Ezért annyira fontos, hogy a zsírsavak megfelelően kiegyensúlyozott arányban legyenek jelen. z inka mogyoróból (Sacha Inchi) sajtolt olaj telítetlen zsírsav tartalma akár a 90%-ot is elérheti. A zsírsavak ideális arányban vannak jelen benne, szervezetünk pedig kivételesen magas arányban, akár 96%-ban is képes hasznosítani őket. Az ómega-3 zsírsav aránya ebben az olajban legalább 48%, ami 13-szor magasabb (!), mint pl. a lazacban. Az inka mogyoróból származó olaj az említett zsírsavakon kívül nagy mennyiségben tartalmaz fehérjéket, jódot, A- és B-vitaminokat.
A SACHA INCHI bárhol, bármikor, bárhogyan és bármilyen életkorban kiválóan alkalmazható – a legkisebbektől az legidősebbekig. Jótékony hatásait az állapotos nők is nagyra értékelik. Kellemes mogyoró ízének köszönhetően önmagában is fogyasztható, ugyanakkor bármilyen hideg ételnek remek ízesítője lehet

Ízületi gyulladások kezelése, a Fa elem misztériuma – Czimeth István előadása!

2017-március-08.-án a nyíregyházi Energy Klubban Czimet István tartott előadást. Az előadást nagy érdeklődés övezte. A hallgatók új megközelítést hallgathattak a problémák kezelésére, és kiegészítő segítségre az Energy termékei által

 

Az előadás meghallgatható az alábbi lejátszót elindítva:

 

 

Gyakori kérdések a készítményeink használatával kapcsolatban:

  • Használhatóak az Energy készítményei antibiotikumokkal együtt?

– Igen. A Vironal, Flavocel, Flavocel D, Grepofit, Grepofit drops, Cistus incanus, Annona forte  használatával jobb hatás érhető el a kórokozókkal szemben, és a Probiosan, Probiosan Inovummall kiküszöbölhető az antibiotikumok negatív hatása.

  • A gyermekem még csak 2 éves, használhatja a készítményeket?

– Általában az Energy készítmények és egyéb táplálék kiegészítők használata 3 éves kortól javasolt. Abban az estben, ha ennél kisebb korban szeretné gyermekének adni a készítményeket, konzultáljon szaktanácsadóval.

  • Vannak az Önök készítményeinek mellékhatása? Amennyiben igen, milyenek?

– A mellékhatás azt jelenti, hogy betegséget lehet kapni valamitől. Készítményeink száz százalékban természetes összetevőkből állnak, és az alkotórészek mennyiségi aránya kicsi, ezért nincsenek mellékhatásaik. Gondot az jelenthet, ha a felhasználó allergiás valamelyik komponensre. Ilyen nagyon ritka esetben egy szaktanácsadó felkeresése javasolt.

  • Hogyan használjam a koncentrátumokat akut esetekben?

– Heveny állapotokban nagyobb adagot: 3-szor 5 cseppet, 3-szor 9 cseppet szedhet. Influenza esetén akár 2 óránként 5 cseppet is bevehet sok folyadékkal. A gyakoriságot kell inkább ésszerűen növelni, nem a mennyiséget.

  • Hogyan alkalmazzam őket krónikus megbetegedésekkor?

– Krónikus állapotok, gyermekek és idősek esetében javasolt a kisebb adag, 2-szer 2 csepp, 3-szor 3 csepp.

  • Miért kell az üvegcse tartalmát 21x felráznom, és mi történik, ha eltévesztem a számolást?

– A készítmény felrázása azért fontos, mert ezzel dinamizáljuk az összetevőket, és biztosítjuk a növényi elemek tökéletes összekeveredését. Nem történik semmi baj, ha az üvegcsét nem pont 21x rázza fel.

  • Hígíthatom a készítményeket vízben (teában, kávéban)?

– Tekintettel arra, hogy készítményeinkben bioinformációk vannak, némelyik hígítható vízzel, esetleg gyenge teával. Más folyadék erre a célra nem alkalmas, mert tönkreteszi a készítmények hatását.

  • Alkalmazhatok több készítményt is egy időben?

– Célszerű a Pentagram készítményből egyet használni, hozzá lehet kombinálni más cseppet, vagy a kapszulákból akár négyet is. Regalent és Renolt együtt nem ajánlott alkalmazni. A kombinációk mindig hatékonyabbak, mint ha valaki csak egyfélét szed. Részletekért forduljon a tanácsadójához.

  • Hogyan járjak el abban az esetben, ha már régóta használom a Korolent, de közben influenzás leszek, amikor is inkább a Vironalt kellene alkalmaznom?

– Azt javasoljuk, hogy hagyja abba a Korolen használatát, és kezdje el a Vironal alkalmazását, amely akut esetekben nagyobb adagokban és gyakrabban szedhető. Ha elmúlt a fertőzés, térjen vissza a Korolenhez.

  • Mi történik, ha növelem a javasolt adag mennyiségét?

– A Pentagram készítményei erős koncentrátumok, ezért nincs értelme nagyobb adagokban fogyasztani őket. A javasolt maximális adag 3-sor 9 csepp, kapszulákból 3-szor 1 db, Fytomineralból és Flavocel D-ből 3-szor 10 csepp. Ennél többet csak szaktanácsadó javaslatára ellenőrzés mellett szedhet.

  • Használhatom a készítményeket terhesség alatt?

– Terhesség, szoptatás alatt használható készítmények: Fogkrémek, krémek, fürdősó, Audiron, Piedin, Spiron, Caralotion, Flavocel, Fytomineral, Probiosan, Vitamarin, Skeletin.

  • Szedhetek fogamzásgátlót, miközben használom a Gynexet?

– Igen.

  • Állatoknak is adhatók az Energy készítményei?

– A készítményeket állatok is fogyaszthatják. Ezt az állattartók, állatorvosok, és a gazdik tapasztalatai alátámasztják, legyen szó akár egészségügyi probléma kezeléséről (vesebaj, emésztési zavarok, fertőzések, ásványi anyag hiány, stb.), akár a különböző versenyek alatti teljesítménynövelésről.

Összeállította: Kotriczné Szilágyi Judit, kineziológus, Energy szakoktató

 

Czimeth István előadása !

Téma:czimeth-istvan

  • Fókuszban az immunrendszer erősitése
  • Átmenet a Tűz és a Föld elem között
  • Pszichikai Sajátosságok
  • Tribulus Terretis, Cistus Incanus
  • My Green Life termékek ismertetése
  • Epstein-Barr vírusfertőzés kiegészítő kezelése

 

 

 

 

Az előadás teljes hanganyaga az alábbi lejátszóra kattintva meghallgatható:

cistus

Miért jó a hírlevél?

Mert nem marad le semmiről
Mert mindig tudja az akciókat
Mert nem felejti el a rendezvényeket
Mert érdekes
Mert csak

Hírlevél
Oldal ajánló
Ajánld az oldalt ismerőseidnek. Ird be az e-mail címét.

E-mail:

Galéria
aura4
Aktuális rendezvények
2019. február
h k s c p s v
« okt    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728