Archive for február 11th, 2019

A február rendkívül fontos hónap a hagyományos kínai orvoslás számára, hiszen a közeledő tavasz vad energiáinak jegyében, de ezzel együtt hideggel, széllel és nedvességgel együtt köszönt be, azaz olyan tényezőkkel, amelyek viszonylag sok kellemetlen egészségügyi problémát okozhatnak.

Ezen energiák legklasszikusabb betegsége a reuma, de a hónap kezese, a Tigris sokkal több terhelést hoz magával. Tulajdonképpen elmondható, hogy a tizenkét kezes közül ő hozza a legtöbbet. Míg a Majomnál kettőt, a Kakasnál hármat említettünk, addig a vad, domináns Tigris hatot él át. A terhelések elsősorban a jang és a jin fát, azaz a májat, az epehólyagot, a szemet és a körmöket érintik. Labilis lesz a jang és jin tűz is, ami pszichikai kiegyensúlyozatlanságban, valamint érproblémákban és a test hőszabályozásának elégtelenségében nyilvánul meg.

A jin föld (a lép) elégedetlensége leterheltség, fáradtság, pszichikai labilitás érzésében mutatkozik meg, de néha fizikai téren is érezteti hatását, időnkénti szédüléssel. Kellemetlen lehet továbbá az erőtlenség, amit a nehéz jin víz még támogat is. Az erős tavaszi szél az elmúlt két évben képes volt minket ismét egyensúlyi helyzetbe hozni, amikor a hő erősítette erejét, de a következő két évben erre biztosan nem számíthatunk. A jang és jin fára nehezedő terhelést még a kifejezetten erős szél is támogatja, amely a következő két évben anyagunk felett fog uralkodni.

Ne feledjük az egészséges élet alapszabályát: ha fáradtak vagyunk, kímélőbb, diétásabb ételeket fogyasszunk! Ennek kapcsán meg kell említenünk a hangszálakat. A hivatásos szónokoknak (előadóknak, tanároknak) ebben a hónapban különösképpen oda kell figyelniük hangszálaik épségére. A szél által ilyen mértékig terhelt fa együtt jár a súlyos migrénnel és az ingadozó vérnyomással. A helyzetet még az is súlyosbítja, hogy a lépre nehezedő terhek miatt a fejfájást gyakran kísérheti hányás. Szüntelenül ismételgetjük, hogy a Tigris igazi bajnok, ami a szelet illeti. Sőt a februári szél Svájcban külön nevet is kapott, főn szélnek hívják, és Johan Wolfgang Goethe kivételesen mutatta be ennek a szélnek a hatását az “Ifjú Werther szenvedései” c. elbeszélésben. Igyekezzünk gyorsan megbarátkozni a szél jelenlétével, nehogy úgy végezzük, mint az említett novella ifjú főhőse

A széllel szembeni védekezésre mindenképpen szánjunk energiát. A szél a tarkónkon keresztül hatol be testünkbe, ezért tanuljuk meg, hogyan védhetjük tarkónkat kint a huzatban, illetve bent a házban. Mivel pedig a káros energiák között megemlítettük a hideget is, a sál, a kendő és a garbó jelentheti a legjobb védelmet, hiszen tudjuk, hogy a hideg a másik irányból, a torok felöl jut be testünkbe, és ha a szél, illetve a hideg egyszer már bejut, akkor annak következményeiről a vesénk tud leginkább beszámolót tartani. Tehát a sál vagy a kendő nem valamiféle elegáns díszítés, hanem kizárólag szükség. A puha, könnyed agyag nemcsak hogy megóv minket a hidegtől és a széltől, de meleget nyújt, amivel pozitívan hathat lelkünkre is. A szélre azonban nem csak panaszkodni fogunk. Beszéltünk már arról, hogy az idei év szele elősegíti a fogyást, és a Tigris uralmának időszakában ereje megsokszorozódik, úgyhogy csak bátorság, és hurrá, előre! És a szélnek van még egy oldala, ami biztosan örömet okoz: gátolja a természetellenes osztódást, azaz a rákos sejtek szaporodását.

Amennyiben mindehhez hozzávesszük a fiatal árpa erejét és a zöld algák kitartását, az idei évet a megelőzés évének kéne neveznünk a rákos betegségeket illetőleg. Mindezt könnyed hangnemben írom, de mindannyian tisztában vagyunk vele, milyen komoly témáról is van szó. Mindenképpen azt javasolnám, hogy akinek a családjában előfordult már rákos megbetegedés, az legalább április első feléig, azaz a legerősebb szél hatásának ideje alatt, szedje a Fiatal Árpát, ha lehet a Chlorellával együtt. A zöld élelmiszerek ráadásul a megelőzés irányába fordítják a tavaszi szél támadó erejét, ezért a félt ellenség helyett a hőn áhított védelmezővel találkozhatunk. Eva Joachimová

Miért jó a hírlevél?

Mert nem marad le semmiről
Mert mindig tudja az akciókat
Mert nem felejti el a rendezvényeket
Mert érdekes
Mert csak

Hírlevél
Oldal ajánló
Ajánld az oldalt ismerőseidnek. Ird be az e-mail címét.

E-mail:

Galéria
vitamarin_vn
Aktuális rendezvények
2019. február
h k s c p s v
« okt    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728